FRESH
2014.03.20. Elindult a www.mdj.hu teszt verziója! Full verzió a napokban.
?
fb gplus yt
FRISS MAGAZIN

Idén is DUMDUM

2014-06-05 06:23:55
Party
Tetszik? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel:

A DumDum Electronic Music Fest 2009 óta jelenti az észak-dunántúli régió legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválját, ami mostanra már az ország egyik legismertebb független, szezonnyitó fesztiváljává is vált.

Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő DumDum annak ellenére, hogy viszonylag rövid múltra tekint vissza, a szintén győri The Etiket-et is jegyző Sikztah szervezőcsapatával olyan nemzetközileg ismert előadókat hozott már Magyarországra, mint Sasha Carassi, Ambivalent, Mark Broom, Oliver Huntemann, Felix Kröcher, James Zabiela, The Advent, Extrawelt, Guy Gerber, vagy Dusty Kid.

Ez a hagyomány pedig idén sem fog megtörni, hiszen az egynapos fesztivál húzónevei között szerepel a Richie Hawtin által vezérelt M_NUS kiadó egyik legsikeresebb producere, Matador, illetve a "High-Tech Minimal" műfajának atyja, Boris Brejcha, valamint Egbert, és az olasz techno egyik emblematikus alakja, Sam Paganini is.

 

A hazai felhozatal pedig legalább ennyire impozáns, hiszen a lineup magyar szekcióját Hot X, Dandy, SanFranciscoBeat, Jay Lumen, továbbá a házigazda Sikztah, valamint Junkie, Zoidberg & Subotage, Andre és Akos Veecs fogja képviselni.

A június 20-i DumDum tehát idén tovább eszkalálódik felhozatalában, amelyre május 5-től június 1-ig 4300 Huf / 17 euróért, június 1-től június 18-ig pedig 4900 Huf / 19 euróért kapható elővételes jegy.

 

Részletes információk a fesztivál Facebook oldalán, valamint az eseményben:
https://www.facebook.com/dumdumfest

https://www.facebook.com/events/258612144316902

Tetszett? olvasd el ezeket is: Party összes >

Bónusz Fesztivál!

Közeleg az év legnagyobb hazai ’indoor’ fesztiválja! A Bónusz Feszt programfüzetét letölthetitek, lapozgathatjátok és minden részletet megnézhettek benne! www.bonuszfesztival.hu/2014/programfuzet

B My Lake 0. nap - Danny Tenaglia

Igen a hír igaz, minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb lemezlovasa egész estés szettel készül a B.my.Lake Fesztivál nulladik napjára!

Global Undergorund terápia Budapesten

Globalizáció. Dave Seaman esetében valóban megállja a helyet a mondás: nem lesz szükséges bő lére ereszteni a dolgok mikéntjét.
Tetszik? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel: